Az én mai ajándékom egy lehetőség arra, hogy gyermekeddel együtt alkoss, időt töltsetek együtt és a kreatívkodás egy pozitív élmény legyen.
Itt találjátok a linket a videóhoz, amelynek segítségével el tudjátok készíteni a gömböt. Jól illik a fára vagy a lakásba dísznek, akármilyen színben elkészíthető.
Eszközök:
– Négyzet alakú papír (20×20 és/vagy 10×10 méretű, amiket bemutattam. Kivághatod pl. A4-es papírlapból, vagy készen is lehet vásárolni papírboltban.)
(- olló és vonalzó, ha te vágod ki)
– ragasztó (stift-es)
– fonal vagy szalag akasztónak
Emlékek:
A kellékek már megvannak. Jöjjön a kis történetem:
Iskolás voltam még, alsós. A suli egyik legjobb időszaka. A technika óra csodái… szerettem mindig, mert alkotni kellett és nem csak rajzolni. Már az oviban is origamiztunk, egy tulipán volt. Sokáig emlékeztem arra is. A suliban viszont egy gömböt készítettünk és nekem nagyon izgi volt, hogy a kis részleteket én hozom létre és a végén pedig egy karácsonyi dísz lesz, egy gömb, ami mutatós. Nem bonyolult, de mégis minden oldala egy kis csokor, egy minta, talán egy mikulásvirágJ. Jólesett babrálni vele. Annyira tetszett, hogy már ott többet is készítettem. Aztán otthon újra és újra. Amennyi papír csak volt. A hajtogatást nagyon megjegyeztem, mai napig mindenféle leírás nélkül el tudom készíteni. Annyira meghatározóan jó volt készíteni, alkotni, létrehozni.
Sokszor figyelmetlen gyerek voltam, emiatt talán nem halmoztam a dicséreteket. Viszont ezt a gömböt mindenki nagyon dicsérte, a szüleim, a nagyszüleim, főleg a Nagypapám. Sosem felejtem a szavait. Minden évben kitette az előző években készült gömböket is. Nagyon mély, pozitív nyomot hagyott bennem ez. Annyira sok jó emléket kaptam általa. És az alkotás, a kezem által létrehozott tárgy. Ezek a dolgok nagyon megalapozták a kézműves és egyben a kreatív énemet. Nem bonyolult, amit létrehoztam, de nem is sejtettem, hogy ennyi jó szót fog érni. Abban a korban az önbizalom, önbecsülés igen nagy károkat tud szenvedni a suliban… nem csúfolódásra gondolok, hanem a személyiség fejlődése által átélt kudarcok és sikerek aránya. Persze a gyerkőcök sem kímélik egymást, ha arról van szó… szóval rengeteget számított nekem a sok dicséret, ami a kezem munkáját érte.
Persze nem írtam origami könyvet. Nem lettem origami készítő kisiparos sem. Emlékszem, hogy kaptam könyvet, amiből jó pár hajtogatás lett még kisebb nagyobb sikerrel. Szerintem a tesóm ügyesebb volt ebben egyébként. Nagyon szerettem hajtogatni.
Pár évvel később Anyukám azt hiszem kötött, de lehet, hogy horgolt valamit. Én is ki akartam próbálni. Kaptam kék fonalat, talán még fehéret. Anyu megmutatta, hogy kell elkezdeni és pár pálcát is. Nemigen tudott sokat megmutatni, mert amelyik nekem tetszett azt megjegyeztem (talán egyráhajtásos pálca), hiába szerette volna a többit is megmutatni, mondtam, hogy „Nem, nem ez jó lesz!”. Mindig emlékezni fogok az arckifejezésére, amivel erre reagált. (Olyan, jól van, te tudod! Kíváncsi leszek mi lesz ebből!- nézés volt) És hagyott… Azzal végighorgoltam egy hosszú sálat magamnak, amit hordtam is évekig. Viszont a többi fortélyról fogalmam sem volt. Később videókból tanultam meg mit hogyan érdemes. Anyu a mai napig figyeli, mit készítek.
Sokat adott a kreatív énemhez. A mai énemhez, aki tervezi a figurákat. Amikor gyerek voltam, amikor Anyu készített valamit:
varrás, sütemény, kötés, horgolás, filcvarrás, fülbevaló készítés stb. Emlékszem, hogy kérdeztem őt, ha láttam, hogy belefogott valamibe: „Mit lesz ez?” Azt felelte sokszor: „Hmm, még én sem tudom pontosan!”- ezzel valahogy arra ösztönzött, hogy kíváncsi legyek, vagy merjek tervezni, belefogni valamibe. Hiszen ő is elgondolt valamit, amit létre akart hozni, és kíváncsi volt az anyagok viselkedésére, vagy nem volt biztos benne, hogy amit kitalált az úgy működőképes, vagy szép lesz-e. Természetesen a legtöbbször ezután valami nagyon remek dolog készült, amin sokszor csak ámultam.
Egészen biztos, hogy a kreativitás öröklődik, de tudom, hogy a leírtak nagyon sokat adtak még hozzá.
Szerintem ezek a dolgok nagyon sokat számítanak gyermekkorban. Fontos milyen visszajelzést kap a szüleitől az ember! Köszönöm Anyu, hogy ilyen vagy és ’adtál’!
– Köszönöm Apa, Mama, Papa!
